Kisléta Község Honlapja

ˇ  Református templom - 1336-ban Szent János apostol tiszteletére szentelték fel. A 16. század  közepén már református templom.

1671-ben Báthory Zsófia fegyverrel vette el a reformátusoktól, s visszaadta a katolikusoknak.

Az ónodi országgyűlés azonban újra a reformátusoknak ítélte. A templom tornyát, mely a nyugati homlokzat előtt áll késő-barokk stílusban 1827 és 1831 között építették.

 

Gencsy család kastélya

Kastélypark - A parkot még a Gencsy-család telepíttette. Az 1977 óta védett parkban volt

 

található a megye egyik legnagyobb liliomfája, amely  2010 nyarán a települést ért vihar áldozata lett. A sétányok mellett öreg, nagytermetű fekete diófák, ritka vasfák és fatermetű somokat láthatunk, de élnek itt naggyá nőtt példányok lucfenyőkből, juharfélékből, vörösszilekből és vérszilvákból is.

Az említett időjárási katasztrófa jelentősen kárt okozott ezekben a ritkaságokban és a kastély parkjának élővilágában is.

        További képek

Vissza a Főoldalra                   Vissza az oldal tetejére

Kisléta Község

A település bemutatása

Nevezetességek

Településtérkép

Önkormányzat

Szervezeti felépítés - Képviselőtestület

Kapcsolat - Ügyfélfogadás rendje

Felügyeletet ellátó felettes szerv

Rendeletek

Beszámolók

Önkormányzati intézmények

Ápoló - Gondozó Otthon

Közélet - Kultúra - Egyház - Sport

Közérdekű információk

Programok - Rendezvények

Egyházi hírek - Események - Ünnepek

Civil szervezetek

Sport hírek - Események

Vendégkönyv