Beszámoló Takács Barbara tollából:
2017. június 4-én, Pünkösd első napján elérkezett a várva várt nap, lekonfirmáltunk a Kislétai Református Templomban. Erre az alkalmon hatan készültünk egész tanévben: Áncsák Enikő, Farkas Beatrix, Farkas József, Sipos Csenge, Száraz János, és jómagam Takács Barbara. A felkészülésünket Szerencsi Imréné tiszteletes asszony segítette.
Erről az alkalomról személyes élményemet szeretném elmondani, de úgy érzem, mindannyian, akik ott voltunk hasonló érzésekben volt részünk.
Amikor a templom előtt vártuk a harangszót, még egyáltalán nem volt bennem semmiféle izgalom, aztán ahogy megszólalt a harang és bementünk, majd leültünk a padokba, és a gyülekezet is elfoglalta helyét, már egy kicsit bizsergett bennem valami.
Az istentiszteleten arról volt szó, hogy a Szent Lélek milyen nagy bátorsággal töltötte be a tanítványokat. Magam számára is az izgalom közepette ezt a bátorságot kívántam és reméltem. Ezután következett a konfirmáció, amikor is tanúbizonyságot tehettünk hitünkről. A feltett kérdésekre mindenki helyesen tudott válaszolni. A válaszokat tiszteletes asszony a mi korunknak megfelelően mai példákkal is szemléltette, ezzel mindenki számára még érthetőbbé váltak a kérdésekre megtanult és adott válaszok. Majd mindannyian személyre szóló áldásban részesültünk.
Nagyon különös érzés volt bennem a kézrátételes áldásnál. Az ige, amivel az áldást kaptam, úgy éreztem, mintha személyesen rám lenne szabva. Mindezek után eljött a várva várt pillanat, ami nem volt más, mint az első „igazi” úrvacsora. Kicsit izgultam, hiszen úgy éreztem, valami nagyon misztikus és szent dologban lehet most részem. Az úrvacsorát az is különlegessé tette, hogy a konfirmandusok a szüleikkel és a már lekonfirmált testvéreikkel együtt vehették magukhoz a szent jegyeket. A második körben pedig a nagyszüleink és keresztszüleink úrvacsoráztak, és csak ezután tért vissza a gyülekezet a megszokott sorrendhez.
Sokat jelentett az, ahogyan a szüleim velem együtt, mellettem állva fogyasztották el a szent jegyeket, amelyek Jézus Krisztus megtöretett szent testére és kiontatott szent vérére emlékeztetett bennünket. Mindeközben a gyülekezet többi tagja énekelt és velük énekeltünk mi is. Majd ajándékozás következett, mindenki Emléklapot, Bibliát, Énekes könyvet vehetett át. A kivonulás tiszteletes asszony vezetésével történt a 434. zsoltár éneklésével. A templom előtt készült egy-két fénykép, fogadtuk a rokonok, ismerősök gratulációit.
Életem egyik nagyon fontos fordulópontja volt ez a nap, jó emlékek fűződnek hozzá. Úgy érzem, kis egyházunk újabb hat taggal bővült. Hitem megerősödött, remélem, hogy egyház közösségünk erős magja leszek, igyekszem minden lehetőséget megragadni, hogy a református egyházat segítsem.
