Öt család kapott új házat és ezzel új lehetőséget Kislétán!
Vadonatúj szociális bérlakások és közösségi épületek segítik a társadalmi integrációt Kislétán: a több mint 196 millió forintnyi európai uniós támogatásból megvalósított fejlesztésnek köszönhetően öt hátrányos helyzetű család költözhet a település szegregátumából az öt vadonatúj önkormányzati bérlakásba.
A szociális bérlakások 76 négyzetméter alapterületűek, van bennük három szoba, egy nappalival egybekötött konyha, fürdőszoba és különálló wc, az otthon melegéről pedig vegyes tüzelésű kazán gondoskodik.
A lakószobákat laminált padlóval burkolták, míg a többi helyiség hidegburkolatot kapott. A lakások hőszigeteltek, így megfelelnek a modern kor energetikai követelményeinek. Nagyon fontos, hogy az lakásokat nem csak a mának építettük, ezért bízunk benne, hogy a beköltöző bérlők jó gazda módjára fogják az épületeket használni, karbantartani és megóvni.
Vitályos Eszter, európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár a keddi átadáson hangsúlyozta: a nehéz helyzetű családok segítését megcélzó programok esetében a „nem helyettük, hanem velük” elvet tartják szem előtt, és így a családok mindinkább képessé válhatnak az egyéni és a közösségi felelősségvállalásra.
A most lezárult projekt célja, hogy az elszigetelt közösségben, mélyszegénységben élő, szociális és anyagi gondokkal küzdő lakosok társadalmilag felzárkózzanak és beintegrálódjanak a település életébe – ismertette a célokat az államtitkár.
A vadonatúj bérlakásokon túl felépült a Csillag Szolgáltatóház és a Csillag Szolgáltató Pont, melyek közösségi térként szolgálják a jövőben a település lakosságát, de számos egyéb funkciójuk is van: egyéni és csoportos fejlesztéseknek adhatnak otthont, illetve azok számára biztosítanak mosási és tisztálkodási lehetőséget, akiknek ezt az otthoni körülményeik nem teszik lehetővé.